Olvasási idő: 2 perc

Rosszmájú vélemények szerint A Coca-Cola és a Pepsi alternatívájaként készült a Kofola, akár a hidegháború jelképe is lehetne, hiszen annak idején mind a Pepsit, mind a Coca Colát legfeljebb a kemény valutáért árusító Tuzex-ben lehetett megvásárolni. Ilyen üzlet volt Magyarországon az IKKA és az Interturist.

A Kofolát Csehszlovákiában 1960-ben vitték a piacra és a sikere mindenkit meglepett. Néhány év alatt már-már csehszlovák nemzeti ital lett. Fogyasztása annyira megnőtt, hogy Csehszlovákiában elfogytak a termeléséhez szükséges gyógynövények, és azokat külföldről kellett behozni.

A rendszerváltozás után némi visszaesés volt ugyan a forgalomban, de 1993-ben Kostas Samaras vásárolta meg a céget, amely rövidesen ismét régi fényében ragyogott. A sikeres vállalkozás nem is elégedett meg a már meglevő sokféle üdítő és ásványvíz gyártásával, hanem bevásárolta magát különféle cégekbe is.

Az azonban meglepetésként hatott, hogy 2023 októberében a Kofola Csoport a kóla italok, szörpök, almaborok, ásványvizek, gyümölcslevek és teák után egy teljesen új területre – a sörgyártásba – lép be azzal, hogy 51 százalékkal többségi részesedést szerzett a Pivovary CZ Group részvényeiből.

A tranzakciót márciusban a Monopóliumellenes Hatóság is jóvá hagyta. Az üzlet létrejöttével a Kofola arra számít, hogy ezzel a lépéssel elsősorban a HORECA szegmensben profitálhat majd.

A Pivovary CZ Group, amely a Holba, Zubr és Litovel márkákat készíti, az ötödik legnagyobb sörfőzde Csehországban. Az idei tervek szerint több mint nyolcszázezer hektoliter sört fognak lefőzni, feleannyit amennyi a Kofolából fogy.