Sör és adó

Az első világháború után nagyon visszaesett a sörfogyasztás. Az állam úgy gondolta, hogy a leghelyesebb lépés amit megtehet, ha emeli a sörre kirótt  adót. 1931 és 1933 között a sör adója harmadával emelkedett. Az eladott sör mennyisége ennek következtében ugyanennyivel csökkent. A válság tetőpontján, 1933-ban az országban elfogyasztott sör teljes mennyisége tizennyolc millió hordó alá esett, ami kevesebb, mint a fele volt az 1914-ben elfogyasztott mennyiségnek.

Végre 1933-ban a kormány felismerte, hogy a nagyobb mennyiség alacsonyabb adója talán kifizetődőbb, mint egy magasabb adókulcs, és úgy döntött, hogy megreformálja az eredetileg bevezetett tarifarendszert. Az új vámtételeket a sör erőssége szerint határozták meg. A legalacsonyabb söradót az olyan sörök után kellett fizetni, amelynek erőssége nem haladta meg a 2,7 százalékot, vagyis az angol terminológia szerint a 1027° fokos sör volt. Az adó efelett 2° fokonként nőtt.

Emiatt aztán a sörfőzők, ha már az árat nem tudták a szűkös kereslet miatt, inkább csökkentették a sörük erősségét. 1939-re egy pint átlagos eredeti gravitációja 1041° volt, valamivel magasabb, mint a háború végén, de még mindig jóval alacsonyabb, mint előtte. Ez a rendszer biztosította, hogy az angol sör a többi országhoz képest gyenge legyen. A következő hetven évben az adórend fent maradt és ennek következtében a brit sör régi jó híre is elkopott.