Olvasási idő: 2 perc

A náchodi sörgyárban 1872-óta főznek sört. Eleinte csak a hagyományos 10-es és 12-es és alkalomszerűen idénysörökkel jelentek meg a piacon. Hogy a tulajdonosok nem szenvedtek önbizalomhiányban bizonyítja, hogy 1935-től a sörgyár termékeit Primátor néven forgalmazzák. Az ilyen -ator végződés pedig a német terminológiában a csúcstermékeket – például a Paulaner Salvator – jelzi.

Náchodban az 1992-es privatizációig csak a Csehországban megszokott söröket gyártották és speciál is legfeljebb 13-as készült. Szerencsére azonban az ismét magánkézbe került gyárban bátran túlléptek a csehekre oly jellemző, az extrémitást nélkülöző, kizárólag tradicionális főzeteken és igazi különlegességekkel is meglepték a Primátor sörök híveit.

Az első nagy dobás a 1996-ban piacra dobott 7,5% alkoholtartalmú 16° Balling fokú Exkluzív, mely bátran szakít a „láger egyenértékű pils” közhelyével, és bátran célozza meg az egykori „export” kategória erős és malátás karakterét. És jól teszi, hiszen a láger kifejezés nem egy ízkaraktert, nem is egyfajta keserűség-fokot jelöl, hanem az alsóerjesztésű sörök gyűjtőneve.

A Primátor Exkluzívot – hasonlóan a legtöbb erősre főzött sörhöz – az édeskés malátás alapok és magas alkoholarány teszi már-már harapnivalón testessé, közelebb hozva a sör-folyékony kenyér analógia megfejtését. Az utóízben felbukkanó komlós frissességgel válik teljessé a sörélmény, mely ellen egyetlen kifogásunk, hogy az Exkluzívból nagyobb mennyiség még haladó sörfogyasztónak sem ajánlható!