Egy demizson sör

Az egyetlen értelmezhető oka, hogy odajártunk, az a remek kerthelyisége volt. Akkoriban Pesten még nem volt divatja a műfajnak, vagy legalábbis nem emlékszem rá. Így aztán az olcsó Bimbó csárda látogatása rendszeres programunk lett. Annak ellenére, hogy már kilenckor zártak és a csapos még a kor színvonalánál is kellemetlenebb alak volt. Nem véletlen nevezte háromfős asztaltársaságunk csak Hitlernek a háta mögött.

A Bimbóban persze kőbányait csapoltak és különösebb gátlás nélkül vizezték is a sört. Ezt is tudomásul vettük, akkoriban nem volt szokás reklamálni. Azt azonban már nehezen nyeltük le, hogy ha hét óra táján kiürült a hordó, ez pedig gyakran előfordult, Hitler már nem vert csapra újat. Az üveges sört nem vizezték, de soha nem volt elég hideg, úgyhogy utáltuk, így nem egyszer léptünk le, mikor kifogyott a hordó tartalma.

Egyik alkalommal G. egy demizsonnal jelent meg a Bimbóban. Velünk nem fog kibaszni a Hitler, mondta, mert minden második korsót a demizsonba öntünk és ha kifogy a hordó, akkor majd kiisszuk a demizson tartalmát.

Nyilván sejtik már a csattanót. Aznap még a kilenc órás zárórakor is volt csapolt sör, amit mi is rendeltünk számolatlanul, amíg nem jöttünk rá, hogy a csel nem jött be. A gondot nem is a demizsonba töltött tíz korsónyi sör jelentette, ezt hárman simán megittuk volna a Marczibányi térig, hanem az a húsz, amit a tetthelyen gurítottunk le.

Mit tagadjam, zárórakor már nemhogy szomjas nem voltam, de a gondolattól is, hogy meg kellene innom a demizson tartalmának rám eső részét, kivert a víz. Szerencsére azonban az Alvinci úton többen is elindultak lefele, közülük akadtak nagylelkű ivócimborák, akik segítettek kiüríteni a demizsont.

Fotó: Luzsica Lajos Árpád