Olvasási idő: 3 perc

Amikor az Egyesült Államokban 1919. január 16-án kihirdették a szeszfogyasztást betiltó alkotmánymódosítást, az államok sörfőzési és sörfogyasztási szokásai alig különböztek Európáétól. Hogy is különbözhetett volna, mikor azt európai bevándorlók hozták létre, akik többek között a sörfőzés tudományát is otthonról hozták magukkal.

Tudva, hogy sok ír és német is akadt köztük, szinte a sör szeretete volt az Amerikába bevándorlók egyetlen közös vonása.A törvény azonban hiába volt tele jó szándékkal, valójában szándékával épp ellentétes hatást váltott ki. Miközben a szeszfogyasztás alig csökkent, virágzott a szeszcsempészet és az illegális szeszfőzés, az utcákon bandaháborúk dúltak és sok amerikai család ekkor alapozta meg gazdagságát.

A száraztörvény idején mellesleg csak Chicagóban 4500 rendőr és finánc neve szerepelt a szeszcsempészek fizetési listáján – azaz voltak a törvénynek haszonélvezői is. Ennek azonban sokan itták meg, nem a komlótól keserű levét. Mindaddig – tisztelve az európai tradíciókat – az átlag amerikai a mindennapjai sörét frissen, a helyi sörfőzőktől szerezte be. Amerika egészen a száraztörvényig a helyi sörfőzdék országa volt, ahol szinte minden városnak megvolt – az élet egyéb, elengedhetetlen kellékei mellett – a saját sörfőzdéje. Ezek között a kis sörfőzdék között vitt véghez beláthatatlan pusztítást a törvény, hiszen legtöbbjüknek nem maradt más választása, mint bezárni az üzemet és megpróbálni elhelyezkedni a munkaerőpiacon.

Végül a törvényhozók is belátták a törvény értelmetlenségét, betarthatatlanságát, s az alkoholos italok közül először a sör főzését és forgalmazását engedélyezték 1933. április 7-től, még a száraztörvény decemberi, teljes körű eltörlése előtt. Természetesen az újjáéledő (legális) hazai sörfőzés nem volt képes kielégíteni az óriási keresletet. A holland Heineken felismerve a hatalmas lehetőséget, elsőként indított Európából sörszállítmányt az Újvilág felé, és a Heineken sörrel megpakolt hajó április végén már be is futott New York kikötőjébe. Ezzel a gyors felismeréssel a Heineken meg is alapozta amerikai jövőjét, hiszen mind a mai napig az egyik legkedveltebb és legnagyobb mennyiségben eladott importsör az USA-ban.