Olvasási idő: 2 perc

Szembeötlő a hasonlóság szamarai „Zsigulevszkoje” sörgyár épülete és a Osztrák-Magyar Monarchia idején épült sörgyári épületegyüttesek között. Mindez természetesen nem a véletlen műve, a sörgyárat ugyanis Alfred Vacano Ritter von Wellho egy osztrák vállalkozó és fia Erich építtette 1881-ben.

A Volga-menti város sörgyára néhány év alatt Oroszország legnagyobb sörfőzdéjévé nőtte ki magát. A Vacano családnak kiemelkedő szerepe volt abban, hogy Oroszországban megkezdődhetett az ászok sör gyártása. Addig az országban kizárólag ale típusokat főztek. Az import sörök viszont elsősorban Bajorországból érkeztek, így például a Dreher féle Vienna csak a szamarai sörgyár beindulása után lett népszerű.

Az apa és fia igen kiterjedt üzleti tevékenységet folytattak, erőműveket építtetek, a Volgán hajózási társaságot működtettek, kórházakat, iskolákat alapítottak és jótékonykodtak is. Talán nem véletlen, hogy az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom után, maga Lenin engedélyezte, hogy Alfred az államosítás után is a sörfőzde ügyvezetője maradhasson. 1926-ban azonban Sztálin elől, már nekik is menekülniük kellett.

Ekkor a család, hazatért ausztriai otthonukba, Mödlingbe. Az államosított sörgyár a Szovjetunió legnagyobb sörgyára lett. A Zsiguli név számunkra persze nem a sörről és nem is a névadó, közeli Zsiguli-hegyről lett ismert, hanem a világ egyik legnagyobb példányszámban gyártott autójáról, a kezdeti időkben Zsiguli majd Lada néven gyártott 2101-es márkajelzésű autójáról. Az orosz személyautógyártás központja a Szamara közeli Togliatti lett, mely ennek köszönhetően egy falusi porfészekből emelkedett városi rangra.