Olvasási idő: 3 perc

A legendás sörutazó és a modern sörirodalom atyja, aki a sörfajtákat már azok habzásának hangeffektusainak felismerte. A XVI. században, a németen kívül más nyelven alig beszélve, szinte egész Európát beutazta és írásba foglalta kóstolgatásainak eredményeit. 1575-ben az erfurti illetőségű Georg Baumann-nál öt kötetben rendezte sajtó alá.

Címe is kacifántos: „Azon Isteni és nemes adománynak, philosophicus emelkedettségű és tsodálatos mívességnek, hogy sört főzzünk, öt könyve. Egész Némethon legelőkelőbb söreiről, és azoknak természetéről, temperamentomáról, fajtai és tulajdonsági minőségeiről, egészségéről és egészségtelenségéről, légyenek azok búza, vagy árpa, fehér vagy veres serek, fűszerezettek vagy fűszertelenek.”

A fenti sorokat Michael Rudolf sörirodalmár, Heinrich Knaust modernkori követője írta a furcsa életű tudósról, aki 1520-ban született Hamburgban. Annak ellenére, hogy kortársai többször is megkérdőjelezték tanulmányait és tudományos előéletét, olyan címekkel ruházta fel magát, mint a  „Mindkét Jogok Doktora” és a „Koronás költő”. Több városban is dolgozott gimnázium igazgatójaként és egyházi intézmények jogi tanácsadójaként.

1557-ben Knaust Erfurtba került, ahol kanonokként telepedett le a Marienstiftnél, de szerencsére a munkája mellett jutott ideje, hogy hosszabb utazásokat tegyen Hamburgba, Lübeckbe, Magdeburgba, Danzigba és Koppenhágába. Ennek a mozgalmas életnek a gyümölcse több mint hetven hagyományos írás volt a különböző tudományterületekről. Ebbe beletartoztak a szépirodalmi könyvek mellett olyan tanulmányok, mint a pénzkölcsönzésről szóló, vagy az amiben megírja, hogy ismerhetők fel és kerülhetők el a kétes emberek.

Az 1575-ben kiadott sörkönyvében közel százötven német sörstílusról adott élénk leírást. Dicsérte a hamburgi fehér búzasört, a danzigi vörös árpasört, valamint az einbecki bock sört. Sajnos a könyv eredeti kiadásából, csak három példány maradt fent, de a számos későbbi kiadás továbbra is segít megismerni sok, azóta feledésbe merült sörtípust.

 

#Van egy lájkja? Ne sajnálja!