Olvasási idő: 2 perc

Amikor a huszadik század első felében divatba jöttek a brit ale-k, kezdtek el a Moortgat családi sörfőzdében Brüsszel mellett skót élesztővel és erős sört főzni. A próbafőzések során valaki „ördögi sörnek" nevezte az ütős italt, innen a Duvel név, mely az angol devil (ördög) szó flamand elferdítése. A  Duvel sokáig kizárólagos terméke volt a sörfőzdének.

2010-óta létezik egy „háromkomlós" sorozat is. Azaz a klasszikusan használt komlók – a Styrian Golding és a Saaz – mellett egy harmadik tipust is használnak a Duvel Tripel Hop névre keresztelt limitált szériás sörök főzéséhez.

A szériához évente más-más komlót – Amarillo, Citra, Sorachi Ace, Mosaic, Equinox, HBC 291 – használtak harmadikként. Ezek közül a fogyasztók a 2012-es Citra-változatott választották a legjobbnak, így az bekerült a Duvel állandó kínálatába.

Ami azonban különösen érdekessé teszi számunkra a tulajdonképpen kis belga sörfőzdét, az az újhullámos kisüzemi sörfőzdék íránti érdeklődése. A felvásárlások a híres Ommegang sörfőzde alapításakor befektetett tőkével kezdődtek 1997-ben, majd folytatódtak a cseh Bernard-ban szerzett ötvenszázalékos tulajdonszerzéssel. 

Majd belga márkáik – a Maredsou és Vedett – mellé megszerezték a Brasserie d'Achouffe, Oudenaarde-i Liefmans és az antwerpeni De Koninck sörfőzdéket. Európai terjeszkedésük további része, hogy bevásárolták magukat az amszterdami  Brouwerij 't IJ-be és hetven százalékos részesedést szereztek az olasz Birrificio del Ducato-ban.

Amerikában is erősődtek az Ommeganggal. Övék a Boulevard Brewing Company Kansas City-ben, a kaliforniai Firestone Walker Brewing Company. Ennek is köszönhetően a Duvel Moortgat Brewery – ez egykori kis családi sörfőzde – igazi világcéggé nőtte ki magát.