Olvasási idő: 2 perc

A két egymásba fonódó háromszög alkotta hatszög jelentés voltaképpen a tökéletesség. A csillag felső csúcsa az eget, az alsó a földet, a négy oldalsó pedig a négy alapelemet – a vizet, a földet, a tüzet és a levegőt – szimbolizálja. A négy alapelem megjelenik a sörfőzésben, hiszen a sör vízből, gabonából (föld) készül, a tűz a sörfőzőüst alatt lobog, míg a levegő a sörben levő széndioxiddal kerül a képbe.

hejnekem_1.jpg

A hatágú csillag és egyszerűsített változatai, a három-, négy- és ötágú csillag számos sörmárka címkéjén ma is láthatók. A vörös csillag az 1930-as években már feltűnt a Heineken logójaként – látható a második képen –, de 1948-ban visszatértek a belül színtelen logóhoz. A holland sörgyártó 1992-óta használja újra a vörös csillagot, az addig egy csak kontúrjaival megrajzolt ötágú csillag helyett a címkéken, mint azt az illusztrációnk is bemutatja, egy lelkes sörcímkegyűjtőnek köszönhetően.